3. fejezet

Ma hivatalosan is elkezdődik a suli. Reggel nehézkesen ébredtem, mert előző este anyuval kocsikáztunk, és felmérte mennyire tudok vezetni. Sajnos elég jó vagyok benne, úgyhogy nemtudott belémkötni.

Kikászálódtam az ágyamból, majd lezuhanyoztam, megszárítottam a hajam, és begöndörítettem. Fontos az első benyomás nem? Főleg egy 16 éves lánynak, aki egy másik államból érkezett. Új suli, új élet. De nyálas… Egy sortot és egy félvállas pólót húztam fel, majd lementem, köszöntem anyának és beszálltam a vadi új BMW-mbe. Igen, az enyém. Wahahahaa. Anya a biztonság kedvéért kikísért a garázsba, még akkor is ha pizsiben volt. Áá, ki nem hagyná. Bedobtam a válltáskám az anyósülésre mielőtt beszállt volna anya, (mert igen, képes rá) aztán beültem és elhajtottam. Úton sokat nézelődtem, de sehogysem tudtam beleképzelni magam a környezetbe, hogy itt éljek. Ilyen és ehhez hasonló dolgok cikáztak a fejemben, de egy éles hang félbeszakított.

- Forduljon jobbra, majd hajtson keresztül a körforgalmon, második kijárat.  500 méter múlva érkezés a célhoz a jobb oldalon.

Hát itt is lennék, a San Francisco Hight School kapujánál. Picit kutattam a táskámban, mert úgy emlékeztem, hogy nem raktam be a telefonom, mikor valaki nem túl kedvesen rám szólt.

-  Hé! Nemtudnál valahol máshol kotorászni? Bemennénk a suliba – mondta egy fiú, majd lepacsizott a barátaival.

- Elég nagy ez az utca ahhoz, hogy te, a barátaid, és a nagy egód is elférjen rajta – mondtam fel sem nézve a táskámból, majd elővettem a telefonom tárcsáztam anyát és futólag rájuk mosolyogtam lenézően. Hallottam, hogy visszakiabál valamit, majd a barátai kiröhögik és odafutnak hozzám. Leraktam a telefont és kérdőn néztem rájuk.

- Mivan? –kérdeztem nem túl barátságosan
- Nem akarsz velünk lógni?- kérdezte az egyik.

- Kösz, de azt hiszem, ezt passzolom –mondtam majd gyorsabban indultam a kapu felé.

- Naa, kislány. – ragadta meg a karom a másik. Itt nem bírtam tovább, betelt a pohár, és visszakézből olyat lekevertem neki, hogy a földre esett. Éppen állt volna fel mikor egy irritálóan magas hang (szerintem csak a denevérek hallják) kezdett sipítozni. Mindenki megállt az utcán és minket figyelt. Értetlenül néztem az igazgatóra (utólag kiderült, hogy ő volt az) mire egy szép barna hajú lány rohant hozzám.

- Azt mondta, hogy "nyomás az igazgatóiba"- suttogta elváltoztatott hangon, amin röhögnöm kellett.

- Maga szerint ez vicces kisasszony? –kérdezte a sápadt öregasszony.

- Nem- mondtam a röhögőgörcs szélén. Erre valamelyik fiú benyögte, hogy igen, ezért az egész utca zengett a röhögéstől, mire az igazgatónő elordította magát.       - Elég ebből, pimasz kölykök. A 2 verekedő az irodámba. Most. - ordított úgy, hogy piros lett az arca.

Szegény nő. Nincs elég tekintélye, mert miután mondta, senki nem mozdult meg, csak magában röhögött.

- Mondom MOST!

 Jenifer (a lány neve, akivel összebarátkoztam) végig velemjött és beszélgettünk.

 

~Az irodában~

- Az úrfi leül idekint, a kisasszony bejön, és a barátnője elmegy. – parancsolta.

Mikor bementem az igazgatónő az asztal mögött állva diplomatikusan így kezdte

- Mondja, maga mit képzel magáról? Első nap az igazgatóiban köt ki? Az utcán NYILVÁNOSAN – emelte ki a szót- megüt egy fiút? Mégis mit csinált az a szerencsétlen, hogy megütötte, hmm?

- Szerintem ott kezdődött a probléma, hogy 16 évvel ezelőtt az anyja rossz gyereket szült meg. – mondtam.

- Idefigyelj kisfiam! Te velem ne szemtelenkedj, mert úgy megjáro… - mondta, de nem tudta befejezni, mert becsöngettek

Gyorsan felkaptam a szék mellől a táskám és kinyitottam az ajtót, de még mellékesen visszaszóltam.                              - Lány vagyok –mondtam majd becsuktam az ajtót. Hallottam, ahogy még utánam kiabál, de ne foglalkoztam vele. Rámosolyogtam a fiúra, akinek bevertem és mentem, mert már így is 4 percet késtem az óráról.